Ezt a pár sort annak szánom, aki osztozik velem az emberi test iránti rajongásom minden gondolatában: eRZsének!
Azon a forró májusi napon, a kényelmetlen padban ülve, elveszve az intenzív információfolyamban csak egyetlen dolog keltette fel az érdeklődésem: az egység legjobban tanulmányozható módja, a legtökéletesebb tansegédlet. Az előadó számára csupán egy kósza ötlet, hogy megelevenítse elcsigázott hallgatói számára a tananyagot. Sikertelenül. De koponyámban kiszűrődik ez az információ, felemelkedik, érlelődik. Akarom, ó, nagyon is akarom! Hippokratészra esküszöm, megkeresem és megteszem!
Már január van és még mindig nem találom, míg nem érkezik egy váratlan hívás. De rég lazítottam az én szeretett társaságommal. Dolgozom, de nemsokára végzek és indulhatok. Érdeklődő hívás hollétemről és persze a legjobbkor érkezem. Forralt bor és pálinka telt aromaként keveredik a levegőben. Barátságos, meleg hangulat társul a kinti hóeséshez. Tökéletes január este és még nem is sejtem, mennyi mindent ígér.
Mindenki elfárad, ketten maradunk. Néhány szó képes felszabadítani ködbe burkolózó elefántcsonttornyomból. Masszázst kér, mint régen és nem mondok nemet, bármikor is kér rá, csak az időt húzom. Talán megérzés, hogy a várakozásom vége közeleg, végig ilyen közel volt, amit kerestem.
Hason fekszik, a csípője fölé helyezkedem, hogy a háta, a karja, a nyaka elterül előttem, és elkezdem kirándulásomat ezen a feszes vidéken. Igen, ahogy ráhelyezem a tenyerem már érzem. Megmoccan, ahogy a kezem siklik és finoman gyúr, és erre a finom mozgásra egy érzés kiélesedik bennem.
- Az anatómia igazán csak használatban ismerhető meg. Egészségesen fejlett izomzaton. Jó alany lehetnél. -suttogom.
Megfordul és látom a szemében a csillogást, mikor hiúsága bátorítást kap.
- Szóval egészségesen fejlett az izomzatom? -ízlelgeti a mondatot. Hát persze, mégiscsak átkozottul pasi és jólesnek neki az efféle észrevételek. Túl tipikus reakció, mosolyt csal az arcomra. Most kell aludni térni, míg az egója el nem hagyja a helységet.
A szobában minden szükséges kellék megvan: szék, ágy és egy kis hely, hogy ketten elférjünk egymás mellett állva. Végül beleegyezett, hogy minden testrészét tárgyilagosan végigtanulmányozzam. Itt áll előttem, hiányos öltözékben, én csak nézem és el sem hiszem, hogy annyi idő után célhoz érek.
Vágyom rá, hogy minden porcikáját kielemezzem, hogy érezzem minden mozdulatának mechanizmusát, hogy gyönyörködhessek ebben a műalkotásban, amit degradáló módon, egyszerűen testnek neveznek. Olthatatlan szomjat érzek, hogy teljes tudatában legyek a homeosztázisnak. Annak törékenységével együtt. Minden művészet eredete, a természet csodája: együttműködő sejtek szövetekké összeállva szervet alkotnak, melyek tökéletes összhangban megteremtik a szervrendszert, a szervezetet, egy külön univerzumot. Úgy érzem a mindent tudás lehetősége áll velem szemben tárt kapukkal.
Előveszem a skicceimet, vázlataimat és az elmaradhatatlan fehér bort és zenét, ami az alkotáshoz kell. Nem bírok magammal, beállítom Beethoven románcát és mellé lépve a vállövvel kezdek. "Scapula, vagyis lapocka"-ismétlem magamban és igyekszem felidézni a kitapintott izmok neveit, eredési és tapadási pontját. Ellenőrzés képpen persze az asztalon a megfelelő résznél nyitva a Sobotta kiegészítő táblázata, nehogy megsértsek egy érzékeny izomköteget téves megnevezéssel. Akaratlanul is mosolygok és a pulzusom emelkedik, ahogy a könyök ízület felé haladok. Indokolatlanul ezt szeretem a legjobban és magam sem értem, miért nincs több türelmem, csak, hogy a válltól odáig jussak. Talán kicsit kapkodok is, de nem baj, a másik oldalon majd alaposabb leszek. Finoman megkérem, üljön a székre, anélkül, hogy kizökkennék. Tudom jól, hogy nem érti mohó csodálatomat, de tiszteletben tartja, lassan leül és hagyja, hogy én vegyem át az irányítást a karja fölött.
Végre ide értem! Magam elé emelem karját és áhítattal szemlélem az 'articulatio cubiti'-t. Kortyolok a boromból és Beethoven egyet ért velem, mikor a flexio és extensio mozgásokra indítom. Hátrálok egy keveset, hogy teljes egészében lássam a karját. Pronatio, supinatio, pronatio, supinatio... Tapintással végigízlelem a mozgásokat. Úgy érzem a lelkem szabadon száll a légáramlatokkal, akár egy kósza bárányfelhő. Nem tudok betelni vele, vagy fél órát időzöm ezen a ponton, tökéletesítem a vázlataim.
Egy apró, váratlan mozdulat zökkent ki. Míg a skiccet dolgoztam ki, elfáradt a karja, sokáig bírta. Elpirulok a gondolatra, milyen önző a mohóságom, bár tudom, ha beleegyezett, visszakozás nélkül csinálja végig.
Tovább haladok a hátán, mellkasán, lábain, ő pedig türelmesen engedelmeskedik kielégíthetetlen tudásszomjamnak. Ülés, állás, fekvés, izommunkát is kap, hogy elemükben tanulmányozhassam az alkotórészeket és tökéletes összhangjukat. Órák telnek így, de számomra megszűnt az idő, a külvilág, csak az előttem megnyíló univerzumra tudok koncentrálni.
Utoljára hagyom az arcot, a mimikánál félek, hogy nehezen állja meg nevetés nélkül és kivívja minden tiszteletem, mikor végigcsinálja. Újra lefelé haladok és elidőzök a carotison. Milyen finom ütem. Közelebb hajolok, behunyom a szemem, a légzését figyelem, míg az ujjamat simogatja lágy pulzusa, s hallom a szívverését is. Így maradok kicsit és elmerülök az élet alkotta szimfóniában.
Lassan végzek, de nem akarok elszakadni az élménytől, igyekszem késleltetni. Morricone ígéri nekem, hogy megőriz minden pillanatot a fantáziámban. Megiszom az utolsó kortyot a Villányi Élvezetből és még egyszer szemügyre veszem ezt az önálló világegyetemet, majd sóhajtva leteszem a poharam.
- Csodálatos vagy. -mondom a legőszintébben és meglepődve konstatálom, hogy ezzel a végszóval sikerült kizökkentenem és zavarba hoznom.
Összeszedem a vázlataim és elrakom a holmim. Kérdezi segítsen e, de nem kell, önző vagyok és bár ő segített hozzá, ez mind az enyém. Azt kívánom, bárcsak értené ő is, bárcsk értené mindenki és azt képzelem, milyen tökéletes lenne a világ ezzel a tudással. Ahogy felveszem a kabátom és kilépek a napfényre még mindig úgy érzem, a lábam nem érinti a földet.
- Tökéletesen racionális és empirikus élmény volt. Hálás vagyok érte.
Elbúcsúzunk, de az élmény napokkal később is élénken él bennem. Nella fantasia, dúdolom magamban minden nap és emlékszem az anatómia csodálatos élményére.
Read More …
Azon a forró májusi napon, a kényelmetlen padban ülve, elveszve az intenzív információfolyamban csak egyetlen dolog keltette fel az érdeklődésem: az egység legjobban tanulmányozható módja, a legtökéletesebb tansegédlet. Az előadó számára csupán egy kósza ötlet, hogy megelevenítse elcsigázott hallgatói számára a tananyagot. Sikertelenül. De koponyámban kiszűrődik ez az információ, felemelkedik, érlelődik. Akarom, ó, nagyon is akarom! Hippokratészra esküszöm, megkeresem és megteszem!
Már január van és még mindig nem találom, míg nem érkezik egy váratlan hívás. De rég lazítottam az én szeretett társaságommal. Dolgozom, de nemsokára végzek és indulhatok. Érdeklődő hívás hollétemről és persze a legjobbkor érkezem. Forralt bor és pálinka telt aromaként keveredik a levegőben. Barátságos, meleg hangulat társul a kinti hóeséshez. Tökéletes január este és még nem is sejtem, mennyi mindent ígér.
Mindenki elfárad, ketten maradunk. Néhány szó képes felszabadítani ködbe burkolózó elefántcsonttornyomból. Masszázst kér, mint régen és nem mondok nemet, bármikor is kér rá, csak az időt húzom. Talán megérzés, hogy a várakozásom vége közeleg, végig ilyen közel volt, amit kerestem.
Hason fekszik, a csípője fölé helyezkedem, hogy a háta, a karja, a nyaka elterül előttem, és elkezdem kirándulásomat ezen a feszes vidéken. Igen, ahogy ráhelyezem a tenyerem már érzem. Megmoccan, ahogy a kezem siklik és finoman gyúr, és erre a finom mozgásra egy érzés kiélesedik bennem.
- Az anatómia igazán csak használatban ismerhető meg. Egészségesen fejlett izomzaton. Jó alany lehetnél. -suttogom.
Megfordul és látom a szemében a csillogást, mikor hiúsága bátorítást kap.
- Szóval egészségesen fejlett az izomzatom? -ízlelgeti a mondatot. Hát persze, mégiscsak átkozottul pasi és jólesnek neki az efféle észrevételek. Túl tipikus reakció, mosolyt csal az arcomra. Most kell aludni térni, míg az egója el nem hagyja a helységet.
A szobában minden szükséges kellék megvan: szék, ágy és egy kis hely, hogy ketten elférjünk egymás mellett állva. Végül beleegyezett, hogy minden testrészét tárgyilagosan végigtanulmányozzam. Itt áll előttem, hiányos öltözékben, én csak nézem és el sem hiszem, hogy annyi idő után célhoz érek.
Vágyom rá, hogy minden porcikáját kielemezzem, hogy érezzem minden mozdulatának mechanizmusát, hogy gyönyörködhessek ebben a műalkotásban, amit degradáló módon, egyszerűen testnek neveznek. Olthatatlan szomjat érzek, hogy teljes tudatában legyek a homeosztázisnak. Annak törékenységével együtt. Minden művészet eredete, a természet csodája: együttműködő sejtek szövetekké összeállva szervet alkotnak, melyek tökéletes összhangban megteremtik a szervrendszert, a szervezetet, egy külön univerzumot. Úgy érzem a mindent tudás lehetősége áll velem szemben tárt kapukkal.
Előveszem a skicceimet, vázlataimat és az elmaradhatatlan fehér bort és zenét, ami az alkotáshoz kell. Nem bírok magammal, beállítom Beethoven románcát és mellé lépve a vállövvel kezdek. "Scapula, vagyis lapocka"-ismétlem magamban és igyekszem felidézni a kitapintott izmok neveit, eredési és tapadási pontját. Ellenőrzés képpen persze az asztalon a megfelelő résznél nyitva a Sobotta kiegészítő táblázata, nehogy megsértsek egy érzékeny izomköteget téves megnevezéssel. Akaratlanul is mosolygok és a pulzusom emelkedik, ahogy a könyök ízület felé haladok. Indokolatlanul ezt szeretem a legjobban és magam sem értem, miért nincs több türelmem, csak, hogy a válltól odáig jussak. Talán kicsit kapkodok is, de nem baj, a másik oldalon majd alaposabb leszek. Finoman megkérem, üljön a székre, anélkül, hogy kizökkennék. Tudom jól, hogy nem érti mohó csodálatomat, de tiszteletben tartja, lassan leül és hagyja, hogy én vegyem át az irányítást a karja fölött.
Végre ide értem! Magam elé emelem karját és áhítattal szemlélem az 'articulatio cubiti'-t. Kortyolok a boromból és Beethoven egyet ért velem, mikor a flexio és extensio mozgásokra indítom. Hátrálok egy keveset, hogy teljes egészében lássam a karját. Pronatio, supinatio, pronatio, supinatio... Tapintással végigízlelem a mozgásokat. Úgy érzem a lelkem szabadon száll a légáramlatokkal, akár egy kósza bárányfelhő. Nem tudok betelni vele, vagy fél órát időzöm ezen a ponton, tökéletesítem a vázlataim.
Egy apró, váratlan mozdulat zökkent ki. Míg a skiccet dolgoztam ki, elfáradt a karja, sokáig bírta. Elpirulok a gondolatra, milyen önző a mohóságom, bár tudom, ha beleegyezett, visszakozás nélkül csinálja végig.
Tovább haladok a hátán, mellkasán, lábain, ő pedig türelmesen engedelmeskedik kielégíthetetlen tudásszomjamnak. Ülés, állás, fekvés, izommunkát is kap, hogy elemükben tanulmányozhassam az alkotórészeket és tökéletes összhangjukat. Órák telnek így, de számomra megszűnt az idő, a külvilág, csak az előttem megnyíló univerzumra tudok koncentrálni.
Utoljára hagyom az arcot, a mimikánál félek, hogy nehezen állja meg nevetés nélkül és kivívja minden tiszteletem, mikor végigcsinálja. Újra lefelé haladok és elidőzök a carotison. Milyen finom ütem. Közelebb hajolok, behunyom a szemem, a légzését figyelem, míg az ujjamat simogatja lágy pulzusa, s hallom a szívverését is. Így maradok kicsit és elmerülök az élet alkotta szimfóniában.
Lassan végzek, de nem akarok elszakadni az élménytől, igyekszem késleltetni. Morricone ígéri nekem, hogy megőriz minden pillanatot a fantáziámban. Megiszom az utolsó kortyot a Villányi Élvezetből és még egyszer szemügyre veszem ezt az önálló világegyetemet, majd sóhajtva leteszem a poharam.
- Csodálatos vagy. -mondom a legőszintébben és meglepődve konstatálom, hogy ezzel a végszóval sikerült kizökkentenem és zavarba hoznom.
Összeszedem a vázlataim és elrakom a holmim. Kérdezi segítsen e, de nem kell, önző vagyok és bár ő segített hozzá, ez mind az enyém. Azt kívánom, bárcsak értené ő is, bárcsk értené mindenki és azt képzelem, milyen tökéletes lenne a világ ezzel a tudással. Ahogy felveszem a kabátom és kilépek a napfényre még mindig úgy érzem, a lábam nem érinti a földet.
- Tökéletesen racionális és empirikus élmény volt. Hálás vagyok érte.
Elbúcsúzunk, de az élmény napokkal később is élénken él bennem. Nella fantasia, dúdolom magamban minden nap és emlékszem az anatómia csodálatos élményére.