Teljesen véletlenül, a youtube oldalsávjában rákattintottam egy számomra ajánlott videóra. Így született ez a kis iromány. Nem érzem az igazinak, de amúgy is ideje valami újat tálalni elétek. Nem kell kímélni a kritikákkal, csak nyugodtan!
A sárkány éneke a szerelemről
Az istenek egy nap teremtettek egy új világot. Termékeny földet és tiszta vizeket adtak új népüknek. Kék eget, ragyogó napot és csillagos éjszakát, s a két napszakot két hatalmas sárkánynak adták. Minden éjjel és minden nappal átszelték az eget, kísérve a napot és a holdat, sosem találkozva a másikkal. Az emberek általuk tisztelték az isteneket, az istenek pedig örömüket lelték új világukban.
Az emberek minden napszak kezdetén áldozatokat mutattak be a sárkányoknak, akik tűzzel és jó széllel jutalmazták őket. Világuk egyre gyarapodott, minden az istenek teremtette rendben zajlott egészen a világ születésének ezredik évéig.
Az első ezredfordulón, mikor az emberek bemutatták áldozatukat az éjszaka sárkányának, az dalra fakadt. Énekét a fák lombjai és a vizek kísérték, madarak szegődtek nyomába, az emberek pedig táncra keltek a tüzek körül. Dala elhallatszott a világ másik oldalára is, ahol a nappal sárkánya szelte az eget. Felocsúdva magányából válaszolt a hangra. Ettől kezdve a sárkányok éneke zengte be az eget, mely immár párjuknak szólt, akit sosem érhetnek el.
De az emberek hamar elfelejtették meghallani a sárkányok dalát. Azonban egy fiatal isten egy nap meghallotta énekük, ahogy a világban gyönyörködött. Mély szomorúság kerítette hatalmába s véget vetve lehetetlen vágyakozásuknak, elpusztította az éjszaka sárkányát.
Az emberek megrémültek, hatalmas, gazdag áldozatokat mutattak be, mikor a sárkány eltűnt, de az nem tért vissza többé az éjszakai égre. Csalódottak voltak, majd dühösek, hogy istenük elfordult tőlük, és nem mutattak be többé áldozatokat.
Újabb ezer év telt el, s már feledésbe merült isteneik tisztelete. A nappali eget átszelő sárkányban is az erőt tisztelték csupán, nem az istent. Ebben az időben született egy fiú gyermek koromfekete hajjal, éjsötét szemekkel, hófehér bőrrel, akinek kiváltságos jövőt jósoltak.
A fiú, felnővén tehetségesnek bizonyult, az öregek tanácsára a falu új vezetőjének nevelték. De a fiú boldogtalan volt. Nem kedvelte az emberek társaságát. Mindig az erdőket járta, a halakkal úszott és az eget kémlelte. Ő volt az egyetlen, aki hallotta a sárkány dalát.
De a fiú nem értette az éneket, csak hallgatta és vágyakozott a tiszta kék és a csillagok után. Mígnem egy nap elérkezett a felnőtté avatás szertartása a faluban. Az érett fiúk férfivá avatása, az első elejtett éjszakai vad. Nagy reményekt fűztek hozzá az idősek, a fiú azonban nem akarta, hogy vér tapadjon a kezéhez.
Nekivágtak a fiatalok az éjszakának, fegyverekkel a kezükben, kivéve a fiút. Csupasz kézzel ment, társai csak nevettek rajta. De ő rájuk sem nézett. Kivált a többiek közül és eltűnt szemük elöl az erdőben. Ezt az éjszakát is úgy töltötte, mint minden másikat. Egy fa lombkoronája között nézte a csillagokat, s úgy érezte, a lelke meghasad.
A faluba visszatérvén mindenki döbbenten nézett rá. A többi ifjú vértől és izzadságtól bűzlött, vállukon az elejtett vaddal. A fiú azonban üres kézzel és sajgó lélekkel tért vissza. Míg társai a tűz körül magukra ölthették a férfiak ruháját, ő távolról figyelte a szertartást és a lángokat.
Az ég felé fordulva még látta a csillagokat, bár a horizonton már világosság derengett. S abban a pillanatban mintha a szíve ki akarna szakadni testéből, dalra fakadt. Mintha minden megszűnt volna körülötte, csak a felkelő nap sugarait látta és szárnyakat. A sárkány és a fiú dala egy volt. Bánat, fájdalom, magány és veszteség. Ezek töltötték ki a mindig távoli szerelem elvesztése után hagyott ürességet. De a dallal mind eloszlott.
Ám az istenek nem teremtettek szerelmet, s a test kicsi lett a hatalmasra duzzadt léleknek. Mire felkelt a nap, a sárkány a fiúhoz ért, fölötte maradt és csak énekeltek. Egyszerre a dal abbamaradt, a sárkány teste merev lett, s zuhanni kezdett, elpusztítva a vidéket.
A fiú teste nem tudta magában tartani a lelket, s ahogy az kiszakadt belőle, a sárkány lelke is követte. A kettő egy lett, s az istenek új világot adtak a léleknek, ahol immár Ő volt az egyetlen isteni lélek.
Read More …
A sárkány éneke a szerelemről
Az istenek egy nap teremtettek egy új világot. Termékeny földet és tiszta vizeket adtak új népüknek. Kék eget, ragyogó napot és csillagos éjszakát, s a két napszakot két hatalmas sárkánynak adták. Minden éjjel és minden nappal átszelték az eget, kísérve a napot és a holdat, sosem találkozva a másikkal. Az emberek általuk tisztelték az isteneket, az istenek pedig örömüket lelték új világukban.
Az emberek minden napszak kezdetén áldozatokat mutattak be a sárkányoknak, akik tűzzel és jó széllel jutalmazták őket. Világuk egyre gyarapodott, minden az istenek teremtette rendben zajlott egészen a világ születésének ezredik évéig.
Az első ezredfordulón, mikor az emberek bemutatták áldozatukat az éjszaka sárkányának, az dalra fakadt. Énekét a fák lombjai és a vizek kísérték, madarak szegődtek nyomába, az emberek pedig táncra keltek a tüzek körül. Dala elhallatszott a világ másik oldalára is, ahol a nappal sárkánya szelte az eget. Felocsúdva magányából válaszolt a hangra. Ettől kezdve a sárkányok éneke zengte be az eget, mely immár párjuknak szólt, akit sosem érhetnek el.
De az emberek hamar elfelejtették meghallani a sárkányok dalát. Azonban egy fiatal isten egy nap meghallotta énekük, ahogy a világban gyönyörködött. Mély szomorúság kerítette hatalmába s véget vetve lehetetlen vágyakozásuknak, elpusztította az éjszaka sárkányát.
Az emberek megrémültek, hatalmas, gazdag áldozatokat mutattak be, mikor a sárkány eltűnt, de az nem tért vissza többé az éjszakai égre. Csalódottak voltak, majd dühösek, hogy istenük elfordult tőlük, és nem mutattak be többé áldozatokat.
Újabb ezer év telt el, s már feledésbe merült isteneik tisztelete. A nappali eget átszelő sárkányban is az erőt tisztelték csupán, nem az istent. Ebben az időben született egy fiú gyermek koromfekete hajjal, éjsötét szemekkel, hófehér bőrrel, akinek kiváltságos jövőt jósoltak.
A fiú, felnővén tehetségesnek bizonyult, az öregek tanácsára a falu új vezetőjének nevelték. De a fiú boldogtalan volt. Nem kedvelte az emberek társaságát. Mindig az erdőket járta, a halakkal úszott és az eget kémlelte. Ő volt az egyetlen, aki hallotta a sárkány dalát.
De a fiú nem értette az éneket, csak hallgatta és vágyakozott a tiszta kék és a csillagok után. Mígnem egy nap elérkezett a felnőtté avatás szertartása a faluban. Az érett fiúk férfivá avatása, az első elejtett éjszakai vad. Nagy reményekt fűztek hozzá az idősek, a fiú azonban nem akarta, hogy vér tapadjon a kezéhez.
Nekivágtak a fiatalok az éjszakának, fegyverekkel a kezükben, kivéve a fiút. Csupasz kézzel ment, társai csak nevettek rajta. De ő rájuk sem nézett. Kivált a többiek közül és eltűnt szemük elöl az erdőben. Ezt az éjszakát is úgy töltötte, mint minden másikat. Egy fa lombkoronája között nézte a csillagokat, s úgy érezte, a lelke meghasad.
A faluba visszatérvén mindenki döbbenten nézett rá. A többi ifjú vértől és izzadságtól bűzlött, vállukon az elejtett vaddal. A fiú azonban üres kézzel és sajgó lélekkel tért vissza. Míg társai a tűz körül magukra ölthették a férfiak ruháját, ő távolról figyelte a szertartást és a lángokat.
Az ég felé fordulva még látta a csillagokat, bár a horizonton már világosság derengett. S abban a pillanatban mintha a szíve ki akarna szakadni testéből, dalra fakadt. Mintha minden megszűnt volna körülötte, csak a felkelő nap sugarait látta és szárnyakat. A sárkány és a fiú dala egy volt. Bánat, fájdalom, magány és veszteség. Ezek töltötték ki a mindig távoli szerelem elvesztése után hagyott ürességet. De a dallal mind eloszlott.
Ám az istenek nem teremtettek szerelmet, s a test kicsi lett a hatalmasra duzzadt léleknek. Mire felkelt a nap, a sárkány a fiúhoz ért, fölötte maradt és csak énekeltek. Egyszerre a dal abbamaradt, a sárkány teste merev lett, s zuhanni kezdett, elpusztítva a vidéket.
A fiú teste nem tudta magában tartani a lelket, s ahogy az kiszakadt belőle, a sárkány lelke is követte. A kettő egy lett, s az istenek új világot adtak a léleknek, ahol immár Ő volt az egyetlen isteni lélek.