Albiflora

Teljesen véletlenül, a youtube oldalsávjában rákattintottam egy számomra ajánlott videóra. Így született ez a kis iromány. Nem érzem az igazinak, de amúgy is ideje valami újat tálalni elétek. Nem kell kímélni a kritikákkal, csak nyugodtan!

A sárkány éneke a szerelemről

Az istenek egy nap teremtettek egy új világot. Termékeny földet és tiszta vizeket adtak új népüknek. Kék eget, ragyogó napot és csillagos éjszakát, s a két napszakot két hatalmas sárkánynak adták. Minden éjjel és minden nappal átszelték az eget, kísérve a napot és a holdat, sosem találkozva a másikkal. Az emberek általuk tisztelték az isteneket, az istenek pedig örömüket lelték új világukban.

Az emberek minden napszak kezdetén áldozatokat mutattak be a sárkányoknak, akik tűzzel és jó széllel jutalmazták őket. Világuk egyre gyarapodott, minden az istenek teremtette rendben zajlott egészen a világ születésének ezredik évéig.

Az első ezredfordulón, mikor az emberek bemutatták áldozatukat az éjszaka sárkányának, az dalra fakadt. Énekét a fák lombjai és a vizek kísérték, madarak szegődtek nyomába, az emberek pedig táncra keltek a tüzek körül. Dala elhallatszott a világ másik oldalára is, ahol a nappal sárkánya szelte az eget. Felocsúdva magányából válaszolt a hangra. Ettől kezdve a sárkányok éneke zengte be az eget, mely immár párjuknak szólt, akit sosem érhetnek el.

De az emberek hamar elfelejtették meghallani a sárkányok dalát. Azonban egy fiatal isten egy nap meghallotta énekük, ahogy a világban gyönyörködött. Mély szomorúság kerítette hatalmába s véget vetve lehetetlen vágyakozásuknak, elpusztította az éjszaka sárkányát.

Az emberek megrémültek, hatalmas, gazdag áldozatokat mutattak be, mikor a sárkány eltűnt, de az nem tért vissza többé az éjszakai égre. Csalódottak voltak, majd dühösek, hogy istenük elfordult tőlük, és nem mutattak be többé áldozatokat.

Újabb ezer év telt el, s már feledésbe merült isteneik tisztelete. A nappali eget átszelő sárkányban is az erőt tisztelték csupán, nem az istent. Ebben az időben született egy fiú gyermek koromfekete hajjal, éjsötét szemekkel, hófehér bőrrel, akinek kiváltságos jövőt jósoltak.

A fiú, felnővén tehetségesnek bizonyult, az öregek tanácsára a falu új vezetőjének nevelték. De a fiú boldogtalan volt. Nem kedvelte az emberek társaságát. Mindig az erdőket járta, a halakkal úszott és az eget kémlelte. Ő volt az egyetlen, aki hallotta a sárkány dalát.

De a fiú nem értette az éneket, csak hallgatta és vágyakozott a tiszta kék és a csillagok után. Mígnem egy nap elérkezett a felnőtté avatás szertartása a faluban. Az érett fiúk férfivá avatása, az első elejtett éjszakai vad. Nagy reményekt fűztek hozzá az idősek, a fiú azonban nem akarta, hogy vér tapadjon a kezéhez.

Nekivágtak a fiatalok az éjszakának, fegyverekkel a kezükben, kivéve a fiút. Csupasz kézzel ment, társai csak nevettek rajta. De ő rájuk sem nézett. Kivált a többiek közül és eltűnt szemük elöl az erdőben. Ezt az éjszakát is úgy töltötte, mint minden másikat. Egy fa lombkoronája között nézte a csillagokat, s úgy érezte, a lelke meghasad.

A faluba visszatérvén mindenki döbbenten nézett rá. A többi ifjú vértől és izzadságtól bűzlött, vállukon az elejtett vaddal. A fiú azonban üres kézzel és sajgó lélekkel tért vissza. Míg társai a tűz körül magukra ölthették a férfiak ruháját, ő távolról figyelte a szertartást és a lángokat.

Az ég felé fordulva még látta a csillagokat, bár a horizonton már világosság derengett. S abban a pillanatban mintha a szíve ki akarna szakadni testéből, dalra fakadt. Mintha minden megszűnt volna körülötte, csak a felkelő nap sugarait látta és szárnyakat. A sárkány és a fiú dala egy volt. Bánat, fájdalom, magány és veszteség. Ezek töltötték ki a mindig távoli szerelem elvesztése után hagyott ürességet. De a dallal mind eloszlott.

Ám az istenek nem teremtettek szerelmet, s a test kicsi lett a hatalmasra duzzadt léleknek. Mire felkelt a nap, a sárkány a fiúhoz ért, fölötte maradt és csak énekeltek. Egyszerre a dal abbamaradt, a sárkány teste merev lett, s zuhanni kezdett, elpusztítva a vidéket.

A fiú teste nem tudta magában tartani a lelket, s ahogy az kiszakadt belőle, a sárkány lelke is követte. A kettő egy lett, s az istenek új világot adtak a léleknek, ahol immár Ő volt az egyetlen isteni lélek.


Read More …

Mert úgy élünk, mint hal a vízben,
mint a sült bolond, aki sosem hitte,
hogy mehet előre.
Ezen a pályán nincsen győztes,
ha veszítenél, magadat győzted le.

/Szitakötő/
Read More …

Mint látható, Albiflora megújult, mondhatni újjáéledt poraiból. Néhány megoldásnak hála, remélem könnyebben szánok majd időt a szerkesztésre és az alkotások közszemlére tételére.

Még nem tudom mi lesz a régi, félbehagyott írásokkal, talán lesz amit restaurálásnak vetek alá, de a legtöbb sajnos háttérbe szorul. Ám korai lenne kijelenteni bármi ilyesmit, csupa meglepetés várható (talán még számomra is). Azért az eddigiekkel ellentétben most határozottabb elképzeléseim vannak.





Továbbra is számítok az építő jellegű kritikákra.

Szitakötő
Read More …