Zivatar
Nyár közepe volt. A nap már rég lenyugodott, de a hőmérséklet nem ment 35°C alá. A forró víz égette felhevült bőrömet, ahogy végigfolyt a testemen. De nem fájt, legalább is nem érdekelt. Úgy éreztem nem tudok semmit és ez a gondolat jeges vízként áramlott szét az ereimben a vérem helyett. "Arashi". Ez az egy szó lüktetett a fejemben. Tudtam mit jelent. Értettem, amit jelent. Fel akartam forgatni az egész világot, hogy tudjak és értsek, ne csak ezt az egy szót. Zivatar, vihar akartam lenni. Önmagamat akartam ordítani és szikrából földig érő karokat növeszteni. Az ablakon beszűrődő hangos ciripelés mögött egyszerre halk, de egyértelmű morajlásra lettem figyelmes. Nem tartott sokáig, mégis, mintha csak ez kellett volna a vigasztalásomhoz. Az éjjeli eső majd elmos mindent. Holnap már tiszta világra ébredek, ami olyan szavakkal van tele, melyeket értek.
Nyár közepe volt. A nap már rég lenyugodott, de a hőmérséklet nem ment 35°C alá. A forró víz égette felhevült bőrömet, ahogy végigfolyt a testemen. De nem fájt, legalább is nem érdekelt. Úgy éreztem nem tudok semmit és ez a gondolat jeges vízként áramlott szét az ereimben a vérem helyett. "Arashi". Ez az egy szó lüktetett a fejemben. Tudtam mit jelent. Értettem, amit jelent. Fel akartam forgatni az egész világot, hogy tudjak és értsek, ne csak ezt az egy szót. Zivatar, vihar akartam lenni. Önmagamat akartam ordítani és szikrából földig érő karokat növeszteni. Az ablakon beszűrődő hangos ciripelés mögött egyszerre halk, de egyértelmű morajlásra lettem figyelmes. Nem tartott sokáig, mégis, mintha csak ez kellett volna a vigasztalásomhoz. Az éjjeli eső majd elmos mindent. Holnap már tiszta világra ébredek, ami olyan szavakkal van tele, melyeket értek.
Hosszú évekig tartó álmon vette kezdetét aznap éjszaka. Rémisztő álom egy idegen, színtelen világban. Kifejezéstelen arcú, mozdulatlan bábok figyeltek fénytelen, festett szemükkel, mintha látnának. Képtelen voltam eldönteni, ők léteznek e, vagy én vagyok valódi? Fel akartam ébredni. Sikítottam a színeket és suttogtam a sötétnek, sírtam is, de fel nem ébredtem. Aztán bábu akartam lenni, mint az a sok körülöttem. Álltam egy helyben és meredtem magam elé, csak a gondolataim mozogtak, mégsem váltam bábuvá. Néha, mintha közel lett volna az ébredés,mintha egy színt láttam volna, mintha egy báb mozdult volna. A remény megmérgezett. Rá kellett döbbennem a tévedésemre, a remény hiúságára. Egyre csak mélyült az álom.
De felébredtem. A beletörődés határán valami mégis megmozdult, a színek, a sötét, a világos mind létezett és már léteztem Én is. Nem mint báb, és nem úgy, mint a semmi. Voltam és új szavakat találtam: vagyok, leszek. Ezeknek a szavaknak egyszerre lett értelmük, tartalmuk, jelentésük. Bábok helyett emberek vettek körül a világban, melyben ébredtem. Már voltak szavaim, majd még több lett, már láttam is és egyre többet. Lett nevem is: Arashi. Ha valaki kérdezett, ezt az egy szót feleltem, de ezt az egy szót egyedül Én értettem.
Categories:
szösszenet